Colorband zenekar

A Colorband Esküvői és Party Zenekar 2004-ben alakult meg hivatásos zenészekből. A csapat tagjai ezt megelőzően más formációkkal is dolgoztak hazánk és számos külföldi ország színpadán.

A zenekar alapfelállása a trió formáció, mely kiegészül énekesnői hanggal, és külön igény esetén a rendezvény jellegétől függően különböző szólistákkal is.  A Colorband muzsikusairól megemlítendő hogy univerzális zenészek alkotják. Dolgoztak már számos színházi darabban. Neves magyar előadók (Balázs Fecó, Demjén, Fenyő Miklós és mások) háttérzenekarában. Több óceánjárón cruiser zenészként, és még sorolhatnánk.

A csapat fő profilja a szórakoztató és tánczene igényes szolgáltatása, melyet a zenekar sok éves színpadi rutinja méltóan igazol. Az együttes bőséges és változatos repertoárján szinte minden zenei műfaj megtalálható. Így a régi evergreen slágerektől és jazz standard-ektől kezdve a musical részletekig. A klasszikus és latin táncstílusoktól a 60-as, 70-es évek retro slágerein át az igazi rock klasszikusokig, és napjaink dallamáig rengeteg dalt játszunk. Az igényesség és a jó hangulat mellett fontosnak tartjuk minden korosztály zenei igényének kiszolgálását.

A zenekar tagjai:

  • Szentgyörgyváry Beatrix (designer): ének, vokál
  • Horváth Péter: dobok, ütőhangszerek
  • Horváth Attila (művészeti vezető): zongora, billentyűs hangszerek, klarinét, ének, vokál
  • Döbrössi László-Basszusgitár, gitár, ének    Zenekar Colorband team

Colorband wedding and party band was founded in 2004 by professional musicians. The members of the band have been working in other formations before on several stages in Hungary and abroad.

Basic setup of the band is a trio with a female singer and if required, depending on the event, complemented by different soloists. It is noticeable about the musicians of Colorband that they are universal artists.

Main profile of the group is to play entertainment- and dance music of high standard that is based on many years of stage experience.

The band has a rich and diverse repertoire with almost all music styles – we play old evergreens, jazz standards, musical excerpts, classical and Latin dance music, the retro hits and rock classics of the 60’s and 70’s to today’s best songs.

Members of the group:

Beatrix Szentgyörgyváry (designer): voice, vocal Péter Horváth: drums, percussionist Attila Horváth (artistic leader): piano, keyboard instruments, clarinet, voice, vocal Csaba Nagy: bass guitar, voice, vocal

Colorband Hochzeits-, und Partyband wurde im Jahre 2004, aus professionellen Musiker gegründet. Die Mitglieder der Band haben schon vor der aktuellen Formation auf zahlreichen heimischen und ausländischen Bühnen gearbeitet.

Die Grundaufstellung der Band ist Trio, mit einer Sängerin und bei besonderen Bedürfnissen mit verschiedenen Solisten. Über den Musiker von Colorband ist zu erwähnen, dass sie universale Musiker sind.

Das Hauptprofil der Band ist die anspruchsvolle Leistung von Unterhaltungs-, und Tanzmusik. Dies wird auch durch unsere langjährige Routine auf der Bühne bestätigt. Im vielfältigen Repertoire der Band findet man beinah alle musikalische Stile – von den alten Evergreens, Jazz Standards, Musicals, klassische und latino Musik, durch die Hits von den 60er, 70er Jahre bis zum klassischen Rock und die Hits von Heute, spielen wir unzählige Songs.

Telefon link: +3620 824 67 66